Életrajz

Bahget Iskander Fotóművész1943. augusztus 14-én születtem El-Barazinban, Szíriában. 1967 óta élek Magyarországon, Kecskemét-Hetényegyházán.

1976-ban mérnök-tanári diplomát szereztem Magyarországon, 1979 óta vagyok magyar állampolgár.

Két gyermekem van, Leila közgazdász, Zsolt jogász, és két fiú unokám van.

1968 óta foglalkozom fényképezéssel, többször szerepeltem országos csoportos és egyéni kiállításokon. Több mint 250 alkalommal állítottam ki képeimet egyéni tárlatokon. Többek közt kiállítást rendeztem az erdélyi menekültek javára 1989-ben, az autista gyermekek megsegítésére 1999-ben, de felajánlottam munkáimat a Magyar Fotográfusok Háza restaurálására is 2002-ben, 2010-ben a Megyei Príma Díjból jelentős összeget ajánlottam fel a vörös iszap károsultjai javára. 2003-tól alapító és vezetőségi tagja vagyok a Hetényegyházi Városrészszépítő Egyesületnek.

2006-tól a Kecskeméti Önkormányzat Tanácsadó Testületének.

2006 végén egyedülálló vállalkozásba fogtam azzal, hogy a kecskeméti sportélet fiatal tehetségei közül tizenkét sportoló részére saját portfoliót készítettem, az anyagból nívós művészeti naptár készült és kiállítás-sorozat nyílt.

Számos szaklap és médium foglalkozott személyemmel Magyarországon és külföldön egyaránt. Főként fekete-fehér szociofotóim, portrém, a sivatagi világgal kapcsolatos tájképeim, a magyar irodalom és a képzőművészet több jeles képviselőjéről készült fotográfiám ismert (például az Illyés Gyuláról, Faludy Györgyről, Buda Ferencről, Kányádi Sándorról, Sütő Andrásról, Gion Nándorról, Esterházy Péterről, Diószegi Balázsról és Tóth Menyhértről készült képek).

Szorosan kötődöm a FORRÁS című irodalmi, szociográfiai, művészeti folyóirathoz, immáron több mint harminc éve.

Alapításától megszűnéséig a Nagybaracskai Alkotótelep résztvevője, kiállítója voltam. Rendszeres résztvevője vagyok a Veránkai Írótábornak. Rész vettem a fiatal írók lakiteleki találkozóján, az ott készült képek 1979-ben a Forrásban, 2009-ben pedig a tanácskozással kapcsolatos kötetben jelentek meg (Antológia Kiadó).

Az arab nyelvű, közel húsz országban megjelenő Kék Duna című lapban a magyar kultúra, történelem jeles eseményeit és alakjait mutatom be írásaimmal és fotóimmal. Kiemelkedő jelentőségű, hogy  „Magyarország arab szemmel” című, közel 100 darabból álló vándorkiállításommal több mint egy évtizede mutatom be  a magyar embert, a magyar kultúrát az arab világban, segítve ezzel a kultúrák közötti kapcsolatok elmélyítését.

Mindezek mellett a Kecskemét Magazin, valamint a Kecskenet információs portál (www.kecskenet.hu) munkatársa is vagyok.

Képeim rendszeresen jelennek meg a Kecskeméti Lapok című hetilapban.

Alapító tagja és munkatársa vagyok a Hetényi Köztér című újságnak.

Tagságok
1968 Rosti Pál Fotóklub (Dunaújváros)
1972 Kecskeméti Fotóklub
1980 Magyar Fotóművészek Szövetsége
1987 Művészeti Alap (ma: MAOE)
1990 Magyar Újságírók Országos Szövetsége
1992 Műhely Művészeti Egyesület (megalakulásától kezdve)
2019 Magyar Fotóművészek Világszövetsége (tiszteletbeli tag)
2020 Kunsági Női Borrend (tiszteletbeli tag)

Díjak , elismerések
(meghaladja a százat)
1968 Országos Egyetemi és Főiskolai fotópályázat díja
1977 Magyar Fotóművészek Szövetsége nívódíja
1978 XIII. Országos Kulich Gyula Premfotó Kiállítás I. helyezés (Békéscsaba)
1979 Magyar Fotóművészek Szövetsége nívódíja
1979 Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja
1986 SZMT-díj
1987 Kulturális Miniszteri Kitüntetés
2004 Kecskemét Közművelődéséért Díj
2005 Bács-Kiskun Megye Művészeti Díj
2007 Bács-Kiskun Megyei Prima Primissima Díj (döntőbe jutott jelölt)
2008 Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
2010 Hetényegyházáért Díj
2010 Megyei Prima Díj (magyar képzőművészek kategória)
2010 Egyiptomi Kulturális Minisztérium elismerése
2011 Katari Kulturális Minisztérium elismerése
2011 Pilinszky Díj ÉLETRAJZ | 277
2012 Pro Urbe Díj (Kecskemét)
2012 Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje
2019 Bulgária emlékérem (a legmagasabb polgári személynek adható mi-
niszteri kitüntetés)
2021 A II. világháború befejezésének 75. évfordulója emlékérem (a Bolgár Köztársaság Védelmi Minisztere kitüntetése)
2021 A fasizmus feletti győzelem 75. évfordulója emlékérem (a Bolgár Veteránszövetség Elnöke elismerése)
2021 Bahget Iskander fotóművész életműve (Bács-Kiskun Megyei Értéktár)
2021 Aranydiploma (Dunaújváros)
2021 Rosti Pál Emlékülés védnöke (Dunaújváros)
2022 Robert Capa-díj
2022 Kossuth-díj

Fontosabb csoportos és egyéni kiállítások
1975 Calgary (Kanada), Alabama (USA)
1976 Calgary, Új-Zéland, Dunaújváros,
1977 Hongkong, Nagykanizsa, Mosonmagyaróvár, Szolnok, Székely Aladár
Országos Fotókiállítás (Gyula)
1978 Kecskemét, Balmazújváros, XIII. Országos Kulich Gyula Premfotó
Kiállítás (Békéscsaba), Kalocsa, Hetényegyháza, Lajosmizse
1979 Dávod , Kecskemét , Pécs , Kaposvár, Marcali , Izsák , Lakitelek ,
Ka zi nc b a rc i ka , S a lg óta rj á n , M a kó , K i s k u n m a j s a , B a lá s t ya ,
Kiskunfélegyháza, Jugoszlávia, Kecskemét (Művelődési Központ)
1980 Szeged
1981 Blida (Algéria)
1983 Budapest
1984 Kecskemét (Művelődési Központ), Nyíregyháza (Művelődési Központ)
1987 Műcsarnok (Budapest)
1996 Dánia
2000 Szeged, Marosvásárhely (Románia)
2001 Franciaország
2002 Kecskemét, Dunaújváros
2003 C songrád , Hódmezővásárhely, C síkszereda , Marosvásárhely,
Székelyudvarhely (Románia)
2004 Damaszkusz (Szíria), Latakia (Szíria), Kiskunhalas , Kecskemét
(Művelődési Központ)
2004. Jabla (Szíria)
278 | ÉLETRAJZ
2005 Kecskemét (Planetárium), Békéscsaba (Megyei Könyvtár), Jabla (Szíria)
2006 Kecskemét (Bolyai János Gimnázium), Kecskemét (Cifrapalota), Kecel,
Császártöltés, Zombor (Szerbia), Kecskemét (Malom Center), Kecskemét
(Megyei Könyvtár)
2007 Kecskemét (Dán Kulturális Intézet), Hetényegyháza (Művelődési Ház,
állandó kiállítás)
2008 Zombor (Szerbia), Jabla (Szíria), Kecskemét, Nagykőrös, Soltvadkert
2009 Lakitelek, Budapest, Kecel
2010 Tiszakécske, Damaszkusz, Latakia (Szíria), Kairó (Egyiptom), Tokaj,
Budapest, Kecskemét (Egyiptom „magyarab" szemmel)
2011 Doha (Katar)
2012 Kiskőrös
2013 Budapest (Museion No.1 Galéria)
2014 Budapest (Nemzeti Táncszínház), Kecskemét (Anyaság), Szófia
(Bulgária), Bécs (Ausztria, Egyiptomi Kulturális Központ)
2015 Budapest (Budavári Palota – Országos Széchenyi Könyvtár), Budapest
(Magyar Írószövetség Székháza), Ócsa
2016 Szófia (Bulgária)
2017 Szófia (Bulgária, Szófiai Magyar Intézet, Magyar szellemi jelenlét
Bulgáriában)
2018 Kecskemét (Cifrapalota, Iskander 75)
2019 Szófia (Bulgária, Szófiai Központi Katonai Klub, Veteránok)
2019 Kecskemét (A Forrás 50 éves)
2019 Kecskemét (Alföldi arcok)
2021 Felsőzsolca (Bulgária)
2022 Kecskemét, Spaletta
Bahget Iskander alkotásai számos gyűjteményben, képtárban, múzeum-
ban megtalálhatóak, többek között Romániában (Erdélyben), Szerbiában,
B ulgáriában , a z Egyiptomi Ne m zeti M ú zeumban (Ahmad Shawki
Múzeum), Szíriában a Latakiai Kulturális Központban, a Katari Fotóművész
Szövetségben, Ománban, valamint a kecskeméti Magyar Fotográfiai
Múzeumban.

Portréfilmek
1996 Kriskó János: Bahget Iskander (Kecskeméti Televízió)
2008 Sári Zsuzsanna portréfilmje (a 39. Magyar Filmszemlén vetítették)
2012 Interjú Bahget Iskander fotóművésszel (Al Jazeera Televízió)
2014 Kultikon (Duna Televízió)
2014 Kvartett (MTVA)
2015 Kultikon (Duna Televízió)
2016 Bahget Iskander munkássága (Al Ghad Al Arabi Televízió)
2016 Magazin (Kecskeméti Televízió)
2018 Élő emlékezet (Kecskeméti Televízió)
2019 Kuvaiti Televízió
2019 „ISKANDER" –VIDEO- VETERANS!/ VENELIN SHURELOV -BULGARIA
2019 „ ISKANDER" életrajzi film melyet a nagyszerű Venelin Shurelov bolgárművészeti akadémiának a digitális tanszékének a vezetöje alkotott.
2021 Bahget Iskander, a fény művésze (Magyar Hollywood Tanács/KissFilm-Stúdió, Budapest)

Publikációk
A WIKIPÉDIA szócikkeink kívül több könyvben, verseskötetben, kiadványban
illusztrációként jelentek meg képei. Például:
1988 Antalfy István–Szabó Pál Miklós Változások sodrában
1996 Szekér Endre: Buda Ferenc
1996 Egy jó befektetési lehetőség – Kecskemét
2000 Bánszky Pál: Megújhodó faragóhagyomány 1973–1998
2004 Bánszky Pál: Népi szobrászat
2007 Gion Nándor: Latroknak is játszó (Életmű/1)
2007 Törőcsik Jolán: Az Intarziás
2009 Fiatal Írók Találkozója – Lakitelek, 1979–2009
2010 Füzi László: Világok határán
2010 Király Zoltán: Azok a daliás idők
2012 Szentgyörgyi Zsuzsa: Lepsényi István
2012 Bánszky Pál: Orisek Ferenc szobor faragó – Népművészet Mestere
2012 Egy marék világ (életműalbum magyar, arab, angol nyelven)
2014 Adonis: Tükör Orfeusznak
2014 Miklya Luzsányi Mónika: Mindennapi ölelésünk
2014 Kis Anna–dr. Mező Tibor: Kutya elsősegély
2016 Orosz Károly: Vecsés város temetője I.
2021 Borzák Tibor: Cigánylélek
2022 Borzák Tibor: Egy pillanat (Portré Bahget Iskander fotóművészről)

Lemezek
2001 Illyés Kinga: Útravaló (CD)
2001 Kuna Family: New World (CD)
2006 Buda Ferenc: Túl a falon – Az én ötvenhatom (CD)
2006 Kecel szépbe (CD)
2007 Cserkészindulók, dalok, emlékek (CD)

Számos vállalat katalógusában, prospektusában, bemutatkozó anyagában szerepelnek fotói. Többek között: ZKI–Vetőmag Kft., UNVER Zrt.,
Pro-Coop Zrt., CERBONA Kft., KNORR-BREMSE Kft., EMIKA Zrt., KISKUN
Kutatóintézet Kft., ZWACK Nyrt

iskander@iskander.hu,

www.iskander.hu,

Telefon: +36-30/9381-880

Vélemények

burunyi pál

2013.01.23 15:51

Mindíg örömöt és lelki békét okoz, ha kinyitom a honlapodat, nézegetem a képeidet. Köszönöm!
Alkoss még nagyon sokáig közöttünk!

Sahouli Boubeker

2012.11.06 21:29

Nagyon örülök, hogy személyesen megismerteleke ma, Algéria ünnepén. Fantasztikusat alkotsz. Kivánom, hogy még több sikered legyen.
Baráti üdvözlettel.
Sahouli Boubeker

kamal shaheen

2012.11.04 11:59

Dear Bahjat 
after Ur dialog with aljazeera we find that we need to talk with u , we are friends from JABLAH can we know your account on Facebook or your special email?? be in peace all time

dr. Saad

2012.11.02 17:17

Minden oly szép és gyönyörű volt.Tegnap El-Jazeerah Tv.-ben néztem a riportot, ami rólad készült itt. Öröm és büszkeség okozott számomra, hogy van ilyen kiváló ember, alkotó művész honfitársam, akit sajnos személyesen nem volt szerencsém megismerni.Örülök a sikerednek az alkotásokhoz gratulálok.Remélem személyesen is megismerhetlek.dr.B.Saad

burunyi

2012.07.23 12:11

Nekem mindíg örömöt okozott az a kulturális és formai gazdagság ami a képeidből árad. Köszönöm azt a szellemi táplálékot, amit kaptam tőled. Örülök, hogy egyszer (...nagyon fiatalon) megismerhettelek! Kápráztass még el minket nagyon sokáig!
b.p.

Halász Anna

2012.07.18 06:39

Mit is írhatnék a képek oly beszédesek, örülök a sikerednek az alkotásokhoz gratulálok, jó egészséget kívánok a további munkához. Üdvözlettel :Halász Anna

Dankó Róbert

2012.05.24 11:44

Kedves Mester!

Tetszenek a képei nagyon jók, egyébként Fercsik János tanár úr facebookos oldalán találtam meg önt.

Üdvözlettel Dankó Róbert

Aszódi János

2011.12.13 13:20

Kedves Iskander!

Szívből Gratulálok a Pininszky díjhoz!
Jó egészséget!
Üdv: Aszódi jános
producer - szerkesztő
Új Mezőgazdasági Magazin ATV

Kocsis Tivadar András

2011.08.20 01:24

Dárga Művészúr!

Az az az igazság, hogy megnéztem a képeket. elámúltam, nem tudok mit mondani. Túlvilági dimenziókban misztifikus élményem volt. Sikítozott visítozott az elmém, minden egyes része aminek z intelligenciához köze van drága művészúr. Kérem, sőt könyörgöm önnek, drága művészúr , kápráztasson el még minket sokáig a produkciójával....
Köszönettel Kocsis Tivadar András

Burunyi Pál

2010.11.30 11:04

Kedves Iskander!

Örömmel értesültünk arról, hogy a magyar képzőművészet jeles képviselőjeként Bács-Kiskun megyében Prima primissima díjban részesültél. Úgy érezzük méltán megillet Téged ez a kitüntetés, mivel művészeti munkáid terén jelentős szerepet kapott a magyar kultúra, történelem bemutatása, ápolása. Fotóid mindig ámulatba ejtenek. Kívánjuk, hogy a magyar kultúra iránti elkötelezettséged további sikereket hozzon számodra és mindig legyen lehetőséged arra is, hogy a végtelen szépségű arab kultúrát közvetítsd felénk. 
Burunyi Pál és felesége Marika

Szászvári Tibor

2010.10.29 11:17

Szia Iskander4
Megnéztem a fotoidat,nagyon szépek!
A szépség a lélek itala,még sokáig itass minket,jó egészségben,erőben!
A régi Mezőgépes kolléga! 
SzáTi

Dr. János István

2010.06.16 21:46

Tisztelt Művész Úr!

Nagy élményt szerzett mind nekem, mind pedig barátaimnak az Ön tokaji kiállítása. Szociofotóiban a jelenlévő múlt és a múltban élő jelen szinte időtlen örökkévalósága fogalmazódik meg. Különösen markáns Illyés Gyula portréja. Kompozícióiban találó arányérzékkel tereli a néző figyelmét, kevés eszközzel sokat tud láttatni. Fekete-fehér technikával készült képei többet mondanak a színes - olykor felszínes - számítógéppel manipulált fotóknál. Köszönettel és barátsággal: János István és barátai.

Vállalkozók Szövetsége (VSZ)

2010.04.24 12:47

Nagyon jók a képek! Gratulálunk!
Üdvözlettel:
Vállalkozók Szövetsége(VSZ)
http://www.vallalkozokszovetsege.com http://vallalkozokszovetsege.blog.hu

http://www.youtube.com/watch?v=sNlJfXFL58g&feature=related

Kovács Imre

2010.04.07 23:17

Kedves Iskander, a lányomnak továbbra is csak Iszi bácsi!

Nagyon örülök, hogy ismerhetlek. Sokat segítettél bölcs meglátásaiddal. Kívánom, hogy azt a sok-sok szeretetet amit Te sugárzol az emberek felé, kamatostul kapd vissza.

Gidró Gabriella

2010.03.04 12:22

Tisztelt Művész Úr!

Számunkra igen nagy megtiszteltetés volt, hogy az Ön kiállításának a SEK Budapest Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium adhatott otthont. A személyes találkozás során nyilvánvalóvá vált, hogy a bölcsesség, melegség és közvetlenség nemcsak a képeiből, hanem Önből is sugárzik. 
Külön köszönöm, hogy nemcsak a rendezvényről készült fotókat, hanem művészfotóit is elküldte, ezáltal a tanulók közelebbről is megismerkedhetnek az Ön nagyrabecsült művészetével.
Gidró Gabriella 
Igazgató

Formádi Erika

2009.10.23 16:01

Drága Művész Úr!!!

Megneztük a családdal a képeket és meg kell vallanom sikerült őket lenyűgözni velük!!!:)
Óriási hálával tartozom mert életemben elősször vetettem le a ruháimat pár kép erejéig és nagyon örülök hogy sikerült magamból kivetköznöm és önnek hogy ennyire lelkiismeretesen végezte a munkáját velem szemben!!
Soha életemben nem láttam magam ennyire szépnek:)
Köszönöm!!! Mégegyszer köszönöm az idö es türelem áldozást!!!

Erika

Mely az időt tuléli, halhatatlan;
Él az ecsetben, hangban képben és a dalban.
Halandó ember csak a föld pora;
De a müvészet meg nem hal soha!.........

Valaki

2009.10.13 11:52

hjhjhj

Füle Bianka

2009.02.19 14:12

Érdeklődni szeretnék hogy mikor kerülnek fel a honlapra azoka képek amiket a kertészeti főiskolán tetszett készíteni 2008 őszén??!!Én és az egyik barátnőm vagyunk rajta a képeken és szeretném megkapni őket.Vagy esetleg küldje el emal-ben..Köszönöm

lucy

2008.12.13 16:52

Iskander!
Jó volt veled ismét találkozni ma.

Rezler Monika

2008.10.31 10:28

Tisztelt fotomuvesz ur!
Erdelybol irok,oktober kozepen talalkoztunk Egerben a Thummerer borpinceben.Nagyon szepek a fotoi,sajnos nem tudtam akkor, hogy on egy muvesz.megkernem nekem is kuldje el a fotokat,amiket rolunk keszitett.Elore is koszonom.

Eperjessy Kinga

2008.10.21 20:56

Nagyon boldog vagyok,hogy megismerhettem ont Tummererek borpincejeben Egerben.Remelem,ha nem is vagyok olyan csinos mint a szoke,de azert igeretet betartja es elkuld neheny rolunk keszitett fotot.Koszonom,tovabbi jo munkat es ha Erdelybe jar szivesen latom.

Bacsó József

2007.12.19 12:47

Tisztelt Iskander!
Egyszerûen csodásak a képei!Teljesen elbûvöl a belõlük sugárzó õserõ és intelligencia!Nagyon Kérem,értesitsen minden olyan lehetõségrõl,mikor Önt személyesen is meg lehet ismerni,fõleg Miskolc környékén,de lehet Budapesten is.
Forró üdvözlettel:József

Györffy Miklós Ákos

2007.11.24 18:57

Kedves Bahget!Kész röhej,de az életkorod miatt jelöltelek az elsõk között iwiw 60 éven túliak társaságába.Aztán alaposabban átnézve a tagokat láttam,hogy jelentõs egyén vagy,aki szerényen elfogadta a "meghívást" Most,látva munkásságod eddigi gyümölcseit az Úr áldását kérem további tevékenységedhez.Gy.M.Á.

Tóth Józsefné

2007.11.24 12:13

én csak annyit mondhatok, hogy mérhetetlen büszkeséggel tölt el, hogy ilyen mûvészt ismerhetek és egy "faluban" lakhatom vele...

Kökényné Mucsi Margit

2007.03.29 15:39

Csodálattal adózom mûvészeted elõtt. Láttam képeid kiállításokon, alig tudtam elszakadni egyik-másik képtõl.
Gratulálok, további sikeres éveket kívánok!

Marcsányi Gábor

2007.03.06 19:41

Remélem fiatal barátságunkról a távoli jövöben régen kezdõdött barátságként fogun beszélgetni, jó kis dél-keleti muzsika és finom borok társaságában!
Munkáid nagysága elõtt csak tisztelegni lehet, sok erõt és kitartást még legalább ezer évig!
Marcsányi Gábor

Méhész István

2007.02.17 09:52

Az elkészített fotók csodálatos tehetségrõl szólnak, mûvészi módon készülnek. Rólam is készített fotókat az önkormányzati választásokra, csak csodálni tudom tehetségét.

Halasi Ferenc

2007.01.29 11:28

Kedves Bahget!
Családi fotóim között lapozgatva gyakran kerül kezembe az a néhány foto, amit egy családi vacsorán készítettél szüleimrõl. Az összes kép közül ezek adják leginkább vissza dolgos tekintetüket, idõskori arcukat.
Ez úton is köszönöm ezeket a képeket, és munkásságodhoz szívbõl gratulálok: