Minden gyermek barátja

Feltöltés időpontja: 2006. október 25. 17:55
A kezdetben lehetetlennek tűnő ötlet mára valódi sikerré vált. Az igazán nagy gondolatok, mint ahogyan ez is, szűk körű társaságokban az asztal körül ülve fogalmazódnak meg, és míg a többség eleinte bizonytalan a sikerben, az idő múlásával egyre inkább lelkesedik érte.

Farkas Gáborral, emlékszem 1984-ben ültem a kecskeméti Árpád sörözőben. Én éppen akkor tértem haza 3 év után Algériából, ahol az akkori Mezőgép vállalatot képviseltem. Természetesen szabadidőmben szenvedélyesen fotóztam ezt a különleges afrikai országot és lakóit, de különösebb tervem nem volt a képekkel. Akkor szólt Gábor, hogy mi lenne, ha Algéria nemzeti ünnepén egy nagyszabású kiállítás keretében bemutatnánk a képeket.

Az ötletet meglehetősen humorosnak találtam, ugyan kit érdekelne Magyarországon Algéria nemzeti ünnepe és az országról készült képek.

Az élet akkor is Farkas Gábort igazolta, mivel életem egyik legfontosabb kiállítását rendezték az Erdei Ferenc Művelődési Központban, a kiállítást az algériai nagykövet nyitotta meg, és szerénytelenség nélkül állíthatom, a képek nagy sikert arattak.
Ezt én Farkas Gábornak köszönhetem.

Több mint húsz évvel ezután a 2006-os év egyik legnagyobb kecskeméti kulturális sikere is a nevéhez fűződik. Megszervezte, hogy a világhírű karmester „Kodály-növendék”, Vásáry Tamás Kodály Zoltán szülővárosában léphessen fel a  Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar élén. A siker országosan nagy visszhangot váltott ki.

Legfrissebb hírem Farkas Gáborról, hogy az Európa Jövője Egyesület elnyerte a Európai Unió alapította Európai Civil Díjat, melyet Gábor  nemrégen Büsszelben vehetett át. Az elismerést, amelyet idén adták át először, egy belga, egy francia és egy magyar civil szervezet érdemelte ki.

Tizenhat év alatt kilenc gyermektalálkozót szervezett munkatársaival, több mint tízezer résztvevővel, akik négy földrészről látogattak el hozzánk.

- Értelmiségi családból származom: édesapám tanár, édesanyám adminisztrátor volt- mondja magáról -.  Első házasságom Baksa Andreával huszonkilenc szerelmetes év után Andrea hirtelen halálával ért véget. Felnőtt fiam és lányom él ebből a házasságból. 1999-ben újabb házasságot kötöttem Bokor Mária Magdolnával, aki Nagyváradról települt át Kecskemétre. Egy nevelt fiam és lányom van, akikkel igazi szeretetben élünk együtt. Nagy szerencse, az élet nagy ajándéka, hogy másodszorra is egy galamblelkű nőt vehettem feleségül.  A családom igazi szeretetteljes hátteret ad. Szerencsére sok igaz barátom van, akikkel a munkámat is együtt végezhetem.

NÉVJEGY:
Farkas Gábor (63 éves) magyar-történelem szakos tanár, több évtizedes népművelő, kulturális szervező tapasztalattal. Az Európa Jövője Egyesület elnöke.
Kezdeményezője és kigondolója az Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozónak, melyet idén kilencedik alkalommal rendeztek meg Kecskeméten.  Ezen kívül több nemzetközi nagy rendezvény sikeres szervezője, EU pályázatok kidolgozója és megvalósítója. (Európa Napok, Régiók fiataljai a jövő Európájáért, stb.)
Alelnöke a Nemzeti Civil Alap Dél-Alföldi Kollégiumának.
1995-ben a Kecskemét Közművelődéséért-díjat, 1996-ban a Bács-Kiskun Megye Ifjúságáért díjat kapott.
Tevékenységét a köztársasági elnök 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend
Tisztikereszt kitüntetéssel ismerte el.
0.061990 sec. | Oldalletöltés: 2534 | Copyright © Bahget Iskander 2008.
eXTReMe Tracker