Pillanatfelvételek egy életről
Feltöltés időpontja: 2007. február 26. 16:31
Kaposváron született, 1940. augusztus 17-én, az Oroszlán jegyében.
Édesapja korai halála után köztisztviselő édesanyja neveli fel öccsével és nővérével együtt tisztes szegénységben.

Minden téli és nyári szünetben nehéz fizikai munkát kellett végezniük. Gyermekkorát Dunapatajon (1943-től 1954-ig) töltötte egy protestáns parasztpolgár faluban. Középiskoláit Kunszentmiklóson kollégiumban kezdte, 1956. október 24-én szavalt a község főterén, benne volt a gimnáziumi sztrájk szervezésében, emiatt eltávolították a középiskolából.
Kalocsán érettségizett le 1959-ben, és több sikertelen felvételi vizsga után újra segédmunka következik, ahol végigjárja az élet iskoláját.A katonaságnál a politikailag megbízhatatlanok zászlóaljába kerül Nyíregyházára. A honvédség után geodéta lesz, bejárja az országot, szociológiai és szociográfiai tapasztalatokat szerez, a paraszti kultúra pusztulását tapasztalja.
Utána a Bács-Kiskun megyei filmstúdióba kerül – reggel forgatás-laborálás-vágás-hangosítás-kópiakészítés, este vetítés a főtéren –, majd a Pannónia Filmstúdióban tölt egy évet Budapesten. 1971. február 15-én megbízzák a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének vezetésével, célja az önálló szellemi műhely létrehozása.
Megkeresi a város, a megye, Pécs és Szeged fiatal képzőművészeit és csapatot épít, köztük Ruszt József színházrendezővel, Gémes József filmrendezővel, Pethő Zsolt zeneszerzővel, az iparművészeti egyetem tanáraival.
Barátai között említheti Kerényi Józsefet, Zám Tibort, Körber Tivadart. Tanúja olyan szellemi műhelyek létrehozásának, mint a Kerámiastúdió, a Forrás, a Naiv Művészek Múzeuma.
A kecskeméti MDF egyik alapítója volt. Nyolc Erdélyből áttelepülőt foglalkoztatott a stúdióban.
1991-ben önálló vállalatot hoznak létre Kecskeméti Animációs Filmgyártó Vállalat néven, 1993-tól Kecskemétfilm Kft. Jelenleg is huszonnyolc munkatárssal tulajdonosok.
Díjai: Az Olasz Filmművész Szövetség kitüntetése (Max Massimino Garnier díj – 2004)
A kunszentmiklósi Baksay Sándor Gimnázium PRO SCOLA díja (2003)
Bács-Kiskun Megye Művészeti díja (a stúdió részére)
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1996. július 1.)
Amire a legbüszkébb: egy civil szervezet, a „Magyar Szellemi Védegylet” a „Rendületlenül” kitüntetést adományozta a magyarság rendületlen szolgálatáért (többek között Somogyi György grafikus művésszel és Wittner Máriával együtt kapta – 2002).
Saját filmes ötletei: Magyar népmesék, Mesék Mátyás királyról, Ének a csodaszarvasról, Mondák a magyar történelemből. A stúdió vezetői több mint száz díjat kaptak nemzetközi fesztiválokon. Több száz filmet készített, minden földrészen megvásárolták filmjeiket, Európából igényes munkákkal keresik meg őket.
Amerikai javaslatra az ASIFA (Animációs Filmművészek Nemzetközi Szövetsége) igazgató tanácsának tagja 1996 és 2000 között. Nemzetközi fesztiválokon többször zsűritag, például Ankarában, Olaszországban, Koreában, Pekingben.
– Mi az, amire igazán jó szívvel gondolsz az elmúlt 35 év távlatából?
– Talán az, hogy sikerült a három étized alatt több fiatal tehetséget helyzetbe hoznom. A stúdióban rajzfilmesként és a stúdión kívül más alkotói pályán. Többen itt kezdték tanulmányaik után pályájukat és lettek elismert rendezők hazánkban és külföldön. Sokan megfordultak a stúdióban. A kezdetben több, ma már ismert kecskeméti művész a stúdió kedvéért hagyta ott civil foglalkozását és vágott bele a művészek nehéz, de szellemi izgalmat nyújtó életébe. Kipróbálták az animáció területén adottságukat, és ha nem voltak igazán sikeresek ezen a területen, akkor a művészet más területén tanultak tovább, és lettek befutott grafikusok, festők, fotósok, keramikusok, tévések vagy játékfilmes operatőrök.
A filmek vonatkozásában pedig az tölt el jó érzéssel, hogy olyan értékmentés és értékteremtést végeztünk, amely térben és időben is messze kisugárzik Kecskeméttől és napjainktól.
– Mi volt a vezérlőelved a műhely kialakításában és működtetésében?
– Azt hiszem szerencsés volt a stúdió számára is, hogy én magam sohasem akartam filmet készíteni saját stúdiónkban. Soha nem akartam rákényszeríteni munkatársaimra saját elképzelésemet, témáimat. A stúdió végig megtartotta nyitottságát, folyamatosan kipróbálhatták tehetségüket új alkotók. S talán az, hogy ha választásra kényszerültem egy film vagy egy munkatársam érdeke között, minden esetben az emberi érdeket tartottam elsődlegesnek. A szerencse is mindig mellettem volt, mert végig tehetséges és megbízható társakra találtam.
– Mit tudhatunk meg a családodról?
– Első feleségem, Szarvas Judit sokat segített a stúdió létrehozásában. Nagyfiam, Szabolcs Londonban, a Birkbeck University of London docense. Matematika-logika a kutatási területe, több könyve jelent meg. Második feleségemmel, Varga Mártával húsz éve kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatban élek. 17 éves Kata lányom most kapta az értesítést, hogy a Magyar Irodalomtörténeti Társaság pályázatán első lett egy dolgozatával. Művészeti szakközépiskolában harmadikos, kerámia szakon. 14 éves fiam, Márton nem egy átlagos gyermek. A Kodály Iskolába jár. Nagyon sajátosan látja és éli meg az életét. Számára sok minden nem természetes, ami mások számára kézenfekvő. Jó képességű, ragadnak rá az ismeretek. Különösen a nyelvek. Mindene a számítógép. Az apja miatt néha elvonási tünetei vannak.